Hát igen, ma ünnepeltük visszamenőleg három kolléga születésnapját – és hát volt süti bőven. Nekünk meg (fogyókúrástárs kolléganővel) ugye szénhidrátnapunk lévén belevetettük magunkat az élvezetekbe:)
Én is sütöttem egyébként – még tegnap, énekóra után olyan 9 óra tájban. De nem csináltam túl nagy show-t. Vettem egy dr. Oetker dobozos Brownies alapport, és azt készítettem el. Finom lett egyébként nagyon. Tettem bele kis rumot, meg lisztbe forgatott meggyet.
Amúgy meg levelezgetek Tamással. Már megbeszéltük a találkozót csütörtökre. Olyan fura érzésem van. Múlt héten még lelkes voltam nagyon. Csak olyan zavart vagyok. Azt érzem magamon, mintha nem lenne olyan nagyon- nagy kedvem találkozni vele újra. 🙁 Pedig szimpi volt. De nem tudom. Kicsit megijeszt, hogy ő katolikus. Mivel én pedig baptista vagyok – és elég más a két vallás. Sokszor nem is igazán értem amit ír a misékkel kapcsolatban, olyan más fogalmakat használ. Nagyon idegen nekem. Meg picit zavar a helyesírása is. Mármint hogy nem igazán helyes. Jó, ez biztos hülyeség – de mindig szemet szúr.:(
Az a baj, hogy nálam az a fogalom, hogy “szerelem” azt jelenti, hogy mindenestől odavagyok a másikért. Legalábbis ez van az agyamban. És magam sem értem magamat, hogy kedves, tisztelettudó, normális, értelmes, jóképű fiú – és hogy mégis mi a gondom vele.
Persze, lehet hogy azért hülyeség ezeken gondolkodni, mert meg kell őt ismernem először jobban.
Tegnap egy könyvben olvastam, hogy igazándiból először arra kell törekedni, hogy az illető személy a jó barátom legyen. És ha ez adott, és még némi “plusz szikra” is, akkor szerelem is lehet belőle. Nehéz ám a szerelem lélektana.
Mert még nem merném Tamásnak azt mondani, hogy hagyjuk, ne is találkozzunk többet. De őt sem szeretném megbántani.
Bár nyilván úgy kell hozzáállnom, hogy még nála is ez lehet a helyzet mint nálam. “Próbálgat” úgymond, figyeli egyes dolgokra adott reakcióimat, kérdez – felelek, próbálja megismerni a gondolkodásomat, érzéseimet. Én pedig őt viszont.
Végülis igaz, amit Gé írt nekem: hogy nem vagyunk egymásnak elkötelezve, nem ígértünk semmit még a másiknak. Ismerkedünk. Nem ígértem Tamásnak, hogy biztos hogy szerelmes leszek belé, és ő lesz a férjem. És ő sem nekem, hogy én meg az ő felesége. Jelen szakaszban azt biztos hogy nem tudom kijelenteni, hogy egyáltalán nem “jön be”. De az biztos, hogy kíváncsi vagyok oldódik- e, tudunk – e kötetlenebbül beszélgetni, jókat nevetni együtt. Egyezik- e a fontos dolgokban a véleményünk.
Nem szabad túlmisztifikálnom a “kapcsolatot” vele. Most elsődlegesen meg kell ismerkednünk jobban – és aztán jobban el tudjuk dönteni mindketten hogy hogyan tovább.:)
Hú, jó volt mos így összegyűjteni a gondolataimat, és rendszerezni. Kicsit letisztult a fejem.